Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 10. péntek
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. április 13., csütörtök 08:14

Évet értékeltek az önkéntes lánglovagok
Hiába a tiltás, rendre gyulladnak be a tarlók, külterületek, így nem csoda, hogy az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület péntek délutáni közgyűlése alatt is érkezett riasztás.
Tyukodi József elnök köszöntötte a megjelenteket, akik között ott volt – többek mellett – Rajnai Gábor alpolgármester, File Beáta jegyző, Németi László megyei katasztrófavédelmi igazgató, Schaffer László, a megyei Tűzoltó Szövetség alelnöke és Szabó Imre helyi tűzoltóparancsnok.                                 
Mint az a 2016-os év értékelő előterjesztéséből kiderült, bevetési feladataik és saját rendezvényeik mellett számtalan esemény szervezését, biztosítását vállalták el tavaly. Önkénteseik ott voltak az oroszlányi baráti kör farsangi télűzésén, a mikulásház programon, a tavaszi motoros találkozón, és szintén aktív részesei voltak a vöröskereszt akcióinak.
Saját rendezvényeik közül az elnöki beszámoló a Szent Flórián megemlékezést és koszorúzást, az egyesület fennállásának 105. évfordulóját, a különböző versenyeket, felmérő gyakorlatokat, valamint a partnerlátogatásokat, kapcsolatokat emelte ki.
Bár az elmúlt évben az egyesületből öt tag távozott, három új lépett a helyükre, arra pedig nagyon büszkék, hogy 12 fős ifjúsági csapatot sikerült megszervezniük. A 35 fős önkéntes közösség munkáját 5 pártoló és 15 támogató is segíti.
- A mai állapot szerint már annyi szak és védőfelszerelést sikerült pályázni és beszerezni, amelyekkel egyszerűbb szakbeavatkozások végrehajtására is készen állunk. Büszkék lehetünk arra, hogy ez a fejlődés az idő előrehaladtával nem csökkent, sőt egyre dinamikusabban növekedett. Az egyesület egyre gördülékenyebben, egyre hatékonyabban működik, újabb céljainkat már kitűztük, reményeink szerint ezeket is meg fogjuk valósítani – fogalmazott Tyukodi József.
Oroszlány, 2017. 04. 01.

1 csatolt kép t
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.