Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. május 28. csütörtök
Hírek témák szerint

NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. július 19., szerda 12:25

Hamarosan kezdődik a 33. Téka Népművészeti Tábor
Július 22. és 30. között ismét táborlakók, zenészek, táncosok és kézművesek töltik meg vidám élettel Nagykálló-Harangodot, hiszen ekkor kerül megrendezésre a Téka Népművészeti Tábor.
A harangodi csoda, a „Téka életérzés”, a nyüzsgő forgatag, a zene lüktető ritmusa, a tánccsűr padlóján a lábak dobbanása, a kézműves foglalkozások…,  és még hosszan sorolhatnánk, hogy miért annyira vonzó a széles nagyvilágban a Téka Népművészeti Tábor.  
Az idei évben július 22. és 30. között már harmincharmadik alkalommal népesítik be kicsik és nagyok a Magyarország legnagyobb hagyományőrző fesztiváljának helyet adó Nagykálló-Harangodot, hogy újra átéljék a csodát, hogy ismerkedjenek a magyar néphagyományokkal.
A táborozók 8 nap alatt 12 féle kézműves mesterséget - többek között agyagozást, fafaragást, kosárkötést, nemezelést, kovácsmesterséget, bőrművességet - próbálhatnak ki, emellett délutánonként 14 órától 16 óráig citera- és énekoktatáson is részt vehetnek.
A táncos lábúak a bukovinai és somogyi táncdialektus megismerése után szeghalmi és györgyfalvi tánclépéseket sajátíthatnak el, 10.30 és 15 órától, a gyerekeknek pedig minden nap 9.30 órától tartanak táncoktatás. A tánchoz a zenét egész héten a Bürkös Zenekar, a Zöldsátor Zenekar és a Juhász Zenekar szolgáltatja.
A rendezvény szervezői az elmúlt tíz év során ún. tematikus napot is beiktattak a kézműves mesterségek gyakorlása, vagy a néptánc és népdalismeret bővítése mellé. Így szerveztek már nyírségi lakodalmat, tartottak várást, aratónapot, vagy építettek játszóteret a Harangodon. Az idei évben a Téka Páratlan Napján, július 26-án 21 órától, a méltán híres és népszerű Tükrös Zenekar koncertje mellett, a nagyecsedi adatközlők mutatkoznak be a tánccsűrben.
A táborban idén is lehetőség van napi- és hetijegy váltására.
Téka Népművészeti Tábor részvételi díja:                                    Napi díj:
5 éves korig:                                       1000 Ft/fő                              200 Ft/fő
6-10 éves korig:                                 10 000 Ft/fő                           1000 Ft/fő
11-14 éves korig:                               20 000 Ft/fő                           4000 Ft/fő
15 éves kortól:                                   25 000 Ft/fő                           6000 Ft/fő
Napközis jelleggel gyermekfelügyeletet biztosítanak 8.00-18.30 óra között 5-14 éves korig. 
A feltüntetett hetijegy árakból a nagycsaládosok 10 %, a nagykállóiak pedig (lakcímkártya felmutatása mellett) 50% kedvezményben részesülnek.
A táborról további információt: a 42/563-067-es vagy a 30/257-7065-ös telefonszámon, vagy a oldalán kaphatnak, személyesen pedig a Nagykállói Közhasznú Nonprofit Kft. irodájában (Jókai u. 28. alatt).

1 csatolt kép image001
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.