Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2017. október 21. szombat
Hírek témák szerint

BUDAPEST Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
2017. augusztus 4., péntek 13:05

Újpesten átadták a Kunhalom utca 1. sz. alatt található felnőtt háziorvosi rendelőt
Előzmények
Újpest önkormányzata 2014-ben felújította a felnőtt és gyermek háziorvosi rendelőket, illetve a védőnői szolgálat helyiségeit. A Kunhalom u. 1. sz. alatt található felnőtt háziorvosi rendelő mérete és helyszíni adottsága nem tette lehetővé a korszerűsítés megoldását oly módon, hogy hosszútávon működési engedélyt kapjon. Az épület műszaki színvonala és avultsági foka miatt a felújítás olyan nagyságrendű költségeket igényelt volna, ami miatt inkább egy új épület kialakítása lett a cél. A tervezés 2014. második felében indult el. Az építkezés 2016 márciusában kezdődött és mostanra fejeződött be.

A nyitóünnepségen Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere köszöntötte a megjelenteket.
"Két folyamat zárult le most itt Újpesten. Egyrészt felépült ez a rendelő, másrészt pedig lezárult az a program, melyet 2014-ben indítottunk az egészségügyi intézmények felújítására. A betegség hirtelen jön és nem szeretjük, de olyankor természetesnek vesszük, hogy van rendelőnk és vannak benne orvosok, akik megfeszítetten dolgoznak értünk. Ez viszont nem automatikusan van így.  Tudjuk, hogy rendelőket kell építenünk, működtetni azokat, és meg kell küzdenünk az országos orvoshiánnyal is. Ezen a helyszínen azonban nemcsak ezt a rendelőt építettük fel, hanem felújítottuk a mellette lévő játszóteret is. Mögöttünk pedig épp egy iskola rekonstrukciója zajlik, ahol jövőre tornacsarnok is épül. Mindez hűen tükrözi a városvezetés azon szemléletét, hogy tudatosan gondolkodunk azon, hogy Újpesten mindenki – a legkisebbektől a legnagyobbakig – a számukra legmegfelelőbb életkörülmények között éljen. Hogy a kisgyerekek hasznosan, kellemes környezetben, szép játszótereken tölthessék el a szabadidejüket, hogy a kicsit nagyobbak korszerű iskolákban tanulhassanak és fizikailag is fejlődhessenek, illetve hogy a felnőttek is megkapják a számukra legmegfelelőbb színvonalú egészségügyi ellátást."   

A hivatalos megnyitás ünnepi aktusaként Wintermantel Zsolt és Dr. Zsigmond Barna Pál társadalmi kapcsolatokért felelős alpolgármester vágta át a bíbor-arany színű, Újpest lobogóját jelképező szalagot.

Az épületről
A földszintes épület magastetős kialakítással készült, hogy a helyi építési szabályzatnak megfelelően illeszkedjen a környék családi házas beépítéséhez. A rendelő az új évezred kihívásainak megfelelően teljesen akadálymentes kialakítású. Korszerű épületgépészettel lett felszerelve, így valóban kicsi lesz az épület ökológiai lábnyoma. A fűtési és melegvíz-termelési energiáját víz-levegő hőszivattyús rendszer biztosítja.
A fűtés felületfűtéssel lett kialakítva (födémszerkezet-temperálás, illetve kiegészítő falfűtés-hűtés), így az épületben tartózkodóknak gazdaságos módon, kis üzemelési költséggel biztosítható igen kellemes hőérzet. A váróból két rendelőegység nyílik, mindegyikhez fektető tartozik. Az új épület négy praxis betegforgalmának ad helyet váltott műszakban. Szükség esetén a mentő az udvari hátsó bejárattól tudja elvinni a kórházi kezelésre szorulókat.
Az alaprajzi kialakításnál a beteg- és orvosútvonalakat kettéválasztották. A betegforgalom a Vadgesztenye utcára nyíló főbejáratról nyitott, míg az orvosi bejárat az udvar felől, az orvosok és nővérek parkolójából nyílik. A betegek gépjárműveinek parkolására továbbra is a környező utcákat lehet igénybe venni. A betegforgalmi terület és az orvostechnológiai kiszolgáló rész tömegben is elkülönül egymástól, a két szárny kis eltolással csatlakozik egymáshoz. A főbejárat előtti rész egy fedett várakozó, amely előtérként is funkcionál, pl. nyitva tartás előtti várakozáshoz.
Az új rendelő arculata is a 2014-ben felújított háziorvosi rendelők belső megjelenésére hasonlít (falmatrica, színek, padok, információs felületek és monitor).



5 csatolt kép Kunhalom utcai rendelőWintermantel Zsolt és Zsigmond Barna PálWintermantel ZsoltJátszótérRendelő belső
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége és annak Polgármesteri Tago...
2016. május 27., péntek 21:49
Alapvető érték az önkormányzatiság, a helyi társadalom, a közösségek önrendelkezési joga.
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.