|
|
OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2017. november 26., vasárnap 15:20 |
Rákóczi emlékplakett a segítőknek, támogatóknak |
|
Közel
százan érkeztek szombat délután Oroszlány egyik legnagyobb és legaktívabb civil
közösségének, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének évadértékelő, évzáró
programjára a művelődési központba.
A
vendégek között ott volt Lazók Zoltán polgármester és Rajnai Gábor alpolgármester
mellett Csáky Pál felvidéki Európa parlamenti képviselő, aki nem először
meghívottja és résztvevője a szervezet eseményeinek.
Értékelő
beszédében Nagy Csaba elnök számolt be életükről, s mint az a felsorolásból
kitűnt, nem unatkoztak idén sem a „rákóczisok”. A történelmi múltunkat feltáró
előadások mellett kiállítást, kirándulásokat rendeztek, nemzetközi vetélkedőt,
író-olvasó találkozót szerveztek, felújíttatták a Millenniumi Emlékművet.
Megemlékeztek jeles történelmi emléknapjainkról, neves magyar irodalmárok
évfordulóiról, s nem utolsó sorban meg kell említeni az idei év egyik
legrangosabb eseményét, a XXII. Majki Rákóczi Napot. Ősszel irodalmi délután,
kétnapos Tisza-vidéki látogatás következett, október 6-án az aradi vértanúk
emlékművénél tartottak megemlékezést, majd - szintén e hónap végén - csendes
mécsesgyújtást szerveztek a majki, Madár-hegyi temető katonasírjainál.
Hagyományosan, november 4-én, az 1956-os forradalom vérbe fojtásának évfordulóján
ismét az Ápolási Intézet melletti emlékműnél gyújtottak mécsest.
A
beszámoló ismertetése után került sor a Pro Probitate (A helytállásért)
oklevelek és Rákóczi-emlékplakettek átadására. Az oroszlányi Rákóczi Szövetség
érdekében kifejtett tevékenységük megbecsüléseként , Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség
alapító tagja és kurátora, Nagy Ildikó pedagógus, Körtvélyfáy Zoltán a
művelődési központ igazgató helyettese, Körmendi Zoltán helyi kőfaragó mester
és Simonics László zenepedagógus vehette át az elismerést.
A
rendezvényen Horváth Sándor adott ajándékműsort, végezetül Nagy Csaba elnök
karácsonyi és újévi jókívánságait tolmácsolta a jelenlévőknek.
Oroszlány,
2017. 11. 26.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|