|
|
OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2017. november 27., hétfő 09:00 |
Közel kétszázan daloltak |
|
A népdal és a népzene hagyományőrző múltját megőrizve, az
egyre kevesebbszer hallott, énekelt népdalok felidézése, illetve megismertetése
a fiatalabb generációval, a néprajzi tájegységek népdalcsokrainak bemutatása és
az együtt dalolás élménye – ez volt a célja az oroszlányi adventi népdalköri
találkozó életre hívásának egykor, s ez volt vasárnap is, amikor immár
huszonhetedik alkalommal rendezték meg a művelődési központban.
Aranyosi Éva a Bányász Népdalkör vezetője, főszervező és az
együttes tagjai fogadták koradélután a tizennégy vendégfellépő csoportot,
köztük a három felvidéki dalárdát.
A szervezők idén azt kérték, hogy a karácsonyi ünnepkörhöz
tartozó népdalok mellett az együttesek saját tájegységük énekeiből, hangszeres
produkcióiból is adjanak ízelítőt.
A többek között Imelyről, Berhidáról, Gyenesdiásról,
Naszvadról, Ösküről és Vilonyáról érkezők közül sokan ismerősként üdvözölték
egymást, hiszen nem egyszer találkoztak már a különböző fesztiválokon, minősítő
rendezvényeken, így nem csoda, hogy gyorsan elszállt az a pár óra, miközben
közel kétszáz torokból szóltak a dalok az oroszlányi színpadon.
Oroszlány, 2017. 11. 27.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|