Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2018. december 17. hétfő
Hírek témák szerint

BUDAPEST Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
2018. február 13., kedd 16:57

Bemutatkozott az UTE e-Sport szakosztálya
Az 1885-ben alapított Újpesti Torna Egylet is csatlakozik a rohamosan fejlődő e-Sporthoz. A klub új, huszadik szakosztályát sajtótájékoztatón mutatták be ma koradélután az újpesti Kakukk Vendéglőben.

Az Újpesti Torna Egylet nyitott bármilyen, a szakosztályt segítő, bővítő elképzelésre, megkeresésre. Céljuk az, hogy a lehető legtöbb ember részese legyen az UTE sikereinek, méltóan a klub dicső nevéhez – mondta a sajtótájékoztatón Őze István, az UTE klubigazgatója. - Tavaly év végén kerestek meg bennünket az újpesti e-Sport játékosok Homoki Csaba vezetésével azzal az ötlettel, hogy szívesen csatlakoznának a klubhoz, s játszanának színeinkben. Nekünk egy kicsit szokatlan volt még ez a gondolat, és ez a sport is, de aztán sok anyagot behoztak, az érvelésük meggyőző volt. Ezért az UTE vezetése úgy döntött, hogy felveszi a szakosztályai sorába az e-Sport szakosztályt, melynek vezetőjévé Homoki Csabát neveztük ki. Kívánjuk nekik, hogy olyan eredményesek legyenek, mint az UTE többi szakosztálya, hogy ugyanannyi sikert, örömöt szerezzenek a szurkolóknak, a sportban résztvevőknek.  

Homoki Csaba frissen kinevezett szakosztályvezető arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy számos hazai, korábban már csatlakozott klubhoz hasonlóan első körben a virtuális labdarúgás, azaz a FIFA nevű játék felé orientálódik az egyesület, azonban céljuk, hogy a jövőben más játékok is bekapcsolódjanak a szakosztály profiljába. Először a FIFA játékon belül, a Pro Clubs módja kap teret, ahol 11 játékos játszik 11 játékos ellen.
Az UTE Pro Clubs csapatának magját Újpest szurkolók, illetve Magyarország legmagasabban jegyzett csapata, a HUNcutok FIFA Pro Clubs tagjai adják majd. Ezen klub, az Xbox One konzolokon jelenlévő, közel 250.000 Pro Club közül Magyarországon egyedüliként a világranglista legjobb 60 csapata között található! A márciusban induló PS4 Magyar Bajnokság 2. osztályában szeretnének már jelen lenni, újonnan induló egyesület révén azonban nincs lehetőség azonnal a legjobbak között kezdeni a profi szereplést. Alapvető elképzeléseik, elvárásaik között szerepel az azonnali feljutás az 1. osztályba, így a 2018/2019-es év első szezonját már az NB1-ben kezdené a csapat. Tervük, hogy az Újpest szurkolók minden nyílt edzésüket, mérkőzésüket figyelemmel követhessék online csatornájukon, illetve folyamatos lehetőséget biztosítanak majd azok számára is, akik hódolnak ennek a játéknak, és esetlegesen hozzátehetnek a sikerhez, a lila-fehér klub népszerűsítéséhez akár rövid, akár hosszabb távon is.

A sajtótájékoztatón részt vett Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakos, a Magyar Diáksport Szövetség területi képviselője, a Budapesti Kajak-Kenu Szövetség főtitkára is. Mint elmondta, nagyon örül, hogy megalakult ez a szakosztály, hisz maga is nagy híve az e-Sport játékoknak. Véleménye szerint az UTE mindig lépést tart a kor követelményeivel, időben kapták el azt a pillanatot is, amikor egy ilyen szakosztály létrehozását elhatározták. Az a tapasztalata ezekkel a játékokkal, hogy fantasztikus készségfejlesztő programok is vannak köztük, a fiataloknak előnyt jelent, ha szert tesznek ezekre a tapasztalatokra. Meg kell adni a gyerekeknek ezt a lehetőséget is, ebben van jövő.   
A sajtótájékoztatón Dr. Zsigmond Barna Pál alpolgármester, az UTE jégkorong szakosztály vezetője, többek közt kifejtette: - A rendszerváltás óta soha nem látott, 6 milliárd forintos kormányzati támogatást kapott tavaly az Újpesti Torna Egylet, melyből nagyon sok szakosztály tud fejlődni, illetve olyan jelentős beruházásokat, fejlesztéseket valósíthatnak meg, melyekre az utóbbi 20-30 évben nem kerülhetett sor. Újpest önkormányzata is minden támogatást megad ahhoz, hogy az UTE legyen a legsikeresebb egyesület mind az élsportok, mind az utánpótlás-nevelés, mind a tömegsportok tekintetében. Nem véletlen, hogy tavaly ötödször lett Újpest a legsportosabb város. Ez az új szakosztály kiváló lehetőség lehet a fiatalok számára a hagyományos sportok kiegészítéseként is.
    
A szakosztály szeretné hazánkban tovább népszerűsíteni az e-Sport mozgalmat, minden, hazai rendezésű offline versenyen és eseményen képviselni a klubot, az Újpesti Torna Egyletet.



3 csatolt kép UTE e-Sport csoportképDombi RudolfŐze István és Homoki Csaba
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.