Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2018. november 14. szerda
Hírek témák szerint

BUDAPEST XXI. Kerület Csepel Önkormányzata
2018. október 18., csütörtök 13:12

A gyerekeket újra várja a megújult Csepeli KRESZ-park
Október 17-én hivatalosan is átadták Budapest egyik legkomplexebb közlekedési parkját, ahol a legkisebb gyermekek játékos körülmények között tanulhatják meg a forgalmi szabályokat. A Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda nagycsoportos óvodásai örömmel tesztelték a mintegy 1050 négyzetméter aszfaltburkolású kerékpárutat.
Mini utak, mini zebrák, mini jelzőlámpák, mini jelzőtáblák mutatják mikor szabad átmenni az úttesten, hol kinek van elsőbbsége, melyik az a tábla, ahol meg kell állni, nem hajthatunk be és hogyan használhatjuk a körforgalmat. A pályán forgalomtechnikai szakemberek segítségével lemodellezték a csepeli közlekedésben leggyakrabban előforduló helyzeteket, ennek érdekében a helyi rendőrkapitányság munkatársai is részt vettek a terv kidolgozásában.
A pályára gyalogos átkelőhellyel kombinált jelzőlámpás kereszteződés és vasúti lámpás átjárót építettek, emellett útjelző- és tájékoztató táblákat raktak ki. A gyerekeket kísérő szülők számára pedig pihenőpadokat létesítettek, mellettük szemeteseket helyeztek ki, valamint köztéri kerékpárpumpát, ivó kutat, kerékpártárolót és játék benzinkutat telepítettek. A vasúti átkelőhelynél áthaladó sínre játék mozdony került.
A felújítás során a pálya közvilágítása is bővült és a növényállománya megújult. A Csepeli Városgazda munkatársai tették széppé környezetét, egynyári növényeket, alacsony cserjéket és talajtakaró növényeket ültettek, valamint közel 3000 négyzetméter területet újrafüvesítettek. A zöldfelületeket automata öntözőberendezésekkel látták el. A megfelelő árnyékoltság érdekében új fákkal gazdagodik majd a park.
„Csepelen folyamatosan azon dolgozunk, hogy egyre szebbek legyenek köztereink, egyre szebbek legyenek bölcsődéink, óvodáink, és remélhetőleg az iskolák szépítésébe is belekezdünk” – mondta el Borbély Lénárd polgármester az átadáson.
Visszautalt az óvodákban tavaly szeptemberben elindított közlekedésbiztonsági oktatásra, melynek legfőbb célja, hogy a gyermekeket a legkisebb korban megtanítsuk a szabályos és biztonságos közlekedésre. Ezt szorgalmazza a most megújult KRESZ-park, amelynek létrejöttéért a polgármester köszönetet mondott a csepeli rendőrségnek, a Magyar Autóklub és a Csepeli Városgazda munkatársainak. Továbbá megköszönte a Hegyvidéki Önkormányzatnak a gyalogos átkelőhelyre felhívó interaktív tábláját.
Az eseményen a gyerekeknek egy látványos bemutatóval készültek a szervezők az autóklub munkatársainak segítségével. Az imitált jelenetből kiderült, hogy mi történik akkor, ha valaki figyelmetlenül lép ki az útra és az autó már nem tud megállni.
Ezután az óvodások nagy lelkesedéssel vették birtokba a pályát az önkormányzattól kapott futóbiciklire, rollerre és gyermekkerékpárra pattanva különös tekintettel az alkalmi rendőri irányításra, mely mindenkinek nagyon tetszett

 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.