Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2019. július 22. hétfő
Hírek témák szerint

SZOLNOK MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. május 15., szerda 11:20

Merre tart Szolnok? - polgármesteri tájékoztató az Idősügyi Tanács ülésén
Egy mindig nagy érdeklődésre számot tartó témája volt a Szolnoki Idősügyi Tanács májusi ülésének: a városban jelenleg zajló és a tervezett fejlesztésekről tájékoztatta az idősügyi szervezetek képviselőit Szalay Ferenc polgármester, az idősügyi tanács elnöke.
Művésztelep, MÁV strand, Véső úti sporttelep, egykori várkerület, régi tüdőkórház területe, mind-mind egy-egy nagyberuházás helyszíne, melyek már folyamatban vannak. Ezekről és még több más fejlesztésről is részletesen beszámolt a polgármester, aki szólt a város ez évi költségvetéséről és erősödő gazdaságáról is, hangsúlyozva, hogy mindezek mellett fontos a jó érdekérvényesítő képesség. Ezen a területen dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő asszony szerepét emelte ki.
A gazdaságfejlesztés és egyéb ágazati fejlesztések is szóba kerültek az ülésen. Amint az elhangzott, a Modern Városok Program által 111,81 milliárd forint fejlesztési forrás érkezik Szolnokra, és fejleszt a Váci Egyházmegye is: 1,7 milliárd forintból újul meg két templom, illetve az egyházmegye több épülete Szolnokon.
Az önkormányzatnak jelenleg nyolcvan futó fejlesztési célú pályázata van mintegy 33,52 milliárd forint értékben, míg a TOP (Területi Operatív Program) 15,19 milliárd forint uniós forrást juttat Szolnokra – mondta Szalay Ferenc. Szó esett a Hetényi Géza kórház eddig megvalósult modernizálásáról, a Szigligeti Színház közel hatmilliárdos felújításáról, az ipari parkban történő fejlesztésekről és természetesen az M4-es gyorsfogalmi út építéséről.
Ismertette az intézményi fejlesztéseket is a polgármester, elsősorban óvodák, bölcsődék, iskolák, rendelők és az idősotthonok szerepeltek a listán. A városi zöldterületek rehabilitációja 1,2 milliárd forintból történik meg. Ide tartozik a régi tüdőkórház parkjának családi szabadidő parkká alakítása, a Tisza park átépítése és a jelenleg még előttünk álló Zöldülő belváros Szolnokon című projekt, amely a Szolnok Pláza előtti terület és a Hősök tere rehabilitációját, átépítését jelenti.
Bemutatta Szalay Ferenc a Szolnoki Művésztelepen, illetve az egykori szolnoki várkerületben zajló fejlesztéseket, valamint a Tiszaligeti fürdőfejlesztést és a szintén a város tüdejét érintő tiszai kikötőfejlesztést. Ez utóbbi projektre mintegy egymilliárd forintot kap Szolnok.
A fenti felsorolás nem teljes, azonban az ülés résztvevői átfogó képet kaphattak a beruházásokról és arról, merre is tart Szolnok. A rendelkezésre álló források, a tervezett fejlesztések egy egészen új útját jelölik ki a megyeszékhelynek, amely régi arculatát maga mögött hagyva egy élhető, szerethető, a turisták számára is vonzó településsé alakul az évek során.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.