Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. október 28. szerda
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. április 15., szerda 13:13

Elismerés a sokéves munkáért
Kovács Zsolt, a Fekete István - Vörösmarty Mihály általános iskola testnevelő tanára az egyike annak a hét szakembernek, akik március elején átvehették a  Magyar Labdarúgó-szövetség Grassroots Igazgatósága díját a Bozsik intézményi programban 2010 és 2020 között nyújtott kiemelkedő tevékenységükért. Kovács Zsolt tevékenysége hosszabb időre nyúlik vissza, ugyanis pályakezdése, 1994 óta vesz részt a labdarúgó programban. Kezdetben Góliát néven működött az óvodás és iskolás labdarúgás, majd a Magyar Gyermek Labdarúgó szövetség keretében zajlott, 2011-ben pedig létrejött  a  Magyar Labdarúgó Szövetség  Bozsik Intézményi Program. Kovács Zsolt feladata a csoportok szervezésének segítése,  a tornák, fesztiválok megszervezése, kapcsolattartás a sportcsoport vezetőkkel, továbbképzések szervezése azokon való részvételre motiválás. Ő szerzi be a gyerekeknek a rendezvényekre jutalmat, csokoládét, gyümölcsöt, üdítőt, és osztja ki az MLSZ által biztosított motivációs ajándékokat.  Rendszeresen tartja a kapcsolatot az egyesületekkel és a rendezvenyek helyszínét biztosító Sportváros munkatársaival. Az Ajka körzetben jelenleg 13 óvodai és 35 iskolai csoport működik több, mint 500 gyermekkel. A város összes óvodájában és általános iskolájában, valamint Ajka körzet, Devecser,Tüskevár, Úrkút, Kislőd, Városlőd, Halimba, Magyarpolány iskoláiban 17 edző vagy testnevelő tanár tartja a foglalkozásokat.  A csapatoknak heti rendszerességgel egy illetve két foglalkozásuk van,  4 körzeti rendezvényen, tornán kell részt venniük. A rendezvények az őszi Bozsik fesztivál, a téli terem torna, valamint két tavaszi fesztivál. Az óvodásoknál és az alsó tagozatosoknál a cél, hogy minden gyerek pályára lépjen, az eredményt nem jegyzik. A felső tagozatosoknál számolják az eredményt, és feltétel, hogy egyesületben leigazolt játékosok nem vehetnek részt, csak amatőrök. A program egyik  célja a tehetségek felkutatása, aki kiemelkedő képességeket mutat Ajkán a Kristály vagy az FC Ajka csapatához igazolhat. Előfordul, főleg a fiatalabbaknál, hogy egyesületi keretben más sportágat űznek, a focit pedig kedvtelésből folytatják. A Bozsik programban nincs felmenő rendszerű versenyzés, itt a cél a sportág megszerettetése, egészséges életmódra nevelés. A programban a sportág iránt érdeklődő lányok is nagy számban  vesznek részt. Azokból, akik nem igazolnak le csapathoz lesznek felnőttként a hobbycsapatok játékosai, vagy azok a szurkolók, akik nem csak nézik a meccset, hanem értik is, hogy mi folyik a pályán. 

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.