Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. július 4. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. május 27., szerda 18:43

A Mentsd meg a madarakat pályázat nyertesei
Harmadik alkalommal és egyre nagyobb sikerrel hirdette meg a  Poppe + Potthoff Hungária Kft. a Mentsd meg a madarakat  rajz, kavicsfestő és fotó pályázatot, amelyben minden korosztály alkotásait várták. A pályázaton 5 óvoda, 3 iskola és számos felnőtt vett részt, összesen több, mint félezren. A cég ismét a városi szabadidőközpontban tervezett március végén egy nagyszabású díjkiosztó gálát, amely a vírusveszély miatt szeptemberre tolódott. A résztvevők már nagyon várták a híreket az eredményekről, ezért azt már kihírdették, a különdíjasok nevét  majd a gálán  hozzák nyilvánosságra. Rejtő Anett, a cég HR munkatársa kérdésünkre elmondta, minden résztvevő ajándékor kap és egy fantasztikus meglepetés műsorral is kedveskednek a résztvevőknek. A rajzokból fotókból kiállítást szerveznek, amelynek pontos idejét és helyét a facebook oldalunkon, Poppe+Potthoff Hungária Kft. olvashatják. Az eredményeket  szintén közzéteszik ugyanott. Az iskolások versenyében az 1-2 osztályosoknál az első osztályos Szőke Alíz (Fekete-Vörösmarty) végzett az élen, második lett a másodikos Tölgyesi Regina (Magyarpolány), harmadik a szintén másodikos Katona Eszter Liza (Fekete-Vörösmarty). A 3-4 osztályosoknál Gortva Anna Szófia  (Magyarpolány, 4. osztályos), Tamás Lara Ivett (Fekete-Vörösmarty, 4. osztály), Keresztény Áron (Fekete-Vörösmarty, 3. osztály) munkáját értékelte a legjobbnak a zsűri. Az óvodás korcsoportban a 4-5 éveseknél az Ajka Városi Óvodából  Selmeczky Léna  (Hétszínvirág, Nefelejcs csoport) győzött, második lett Murkucz Blanka (Vizikék, Pejkó csoport), harmadik Felső Borka (Zöldikék,Maci csoport). A 6-7 éveseknél Nardai Lia Kamilla (Zöldikék, Zümi csoport), Varga Glória (Hétszínvirág,Napraforgó csoport), Dolfinger Viola (Patakparti, Szivárvány csoport) sorrend alakult ki az élen. A bagolykavics-festő pályázaton az alsó tagozatosok közül az Ajkai Borsos Miklós Általános  Iskola 3.b osztálya nyújtotta be a legjobb alkotást. Az óvodásoknál Szőke Zsófia (Patakparti, Mazsola csoport), Ábrahám Ramóna és Harmati Kinga (mindketten Patakparti óvoda) ért el helyezést. A legkreatívabb madáretetőt a Patakparti óvoda Csigabiga és Bóbita csoportja, valamint a Hétszínvirág óvoda Nefelejcs csoportja készítette. A legcukibb, legbaglyosabb madáretetők a Zöldikék óvoda Zümi csoportjából, a  Patakparti óvoda Csigabiga és Mazsola csoportjából érkeztek. A rajzpályázaton  csoport kategóriában első lett a Zöldikék óvoda Katica csoportja, második a Patakparti óvodából a Csigabiga, harmadik szintén a Patakpartiból a Szivárvány csoport. A mese vagy történetíró pályázat nyertese Szilágyi Norina 4. b osztály (Fekete -Vörösmarty, 4.b. A facebook fotópályázaton a legfiatalabbak korcsoportjában Etlinger Zalán (9 éves), Dajka Levente András (11 éves), Orsós  Rebeka (11 éves) lett a sorrend, a középiskolásoknál győzött Futó Dávid (17 éves),  őt követte Puskás Kristóf (16 éves), a felnőtteknél Rácz György, Mayer Balázs és Körmendy Tamás kapta a legtöbb szavazatot. 
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.