Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 9. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. december 10., csütörtök 19:41

Iskolai könyvtári hónap az alkotás jegyében
Légy jó! Légy jól! elnevezéssel meghirdetett nemzetközi iskolai könyvtári hónap programjaiba kapcsolódott be az Ajkai Bródy Imre Gimnázium. Az októberi programsorozat eredményét december 9-én hirdette ki Jákliné Tilhof Ágnes könyvtáros tanár.A könyvborító készítő pályázatra 102 alkotás érkezett. A szervezők a közösségi oldalon közönségszavazást tartottak, amelyen  Rápolthy Boglárka 208 szavazattal győzött, második lett Bertalan Lilla 108, harmadik  Tóvári Csenge 58 szavazattal, mindannyian a 8. G osztály tanulói. A szakmai zsűri értékelése alapján megosztott első helyen végzett Lajkó Mátyás (8.G) és  Pad Lina (9. G),  második lett Bertalan Lilla, harmadik  Üveges-Szabó Réka (8. G), megosztott negyedik Csóri Kata (10. A) és Tulok Lenke (9.B), ötödik Rácz Zsófia (9.A) és Vass Lili (9.A).  A szakmai zsűri tagja volt Liska Gabriella, a Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium  rajz szakos tanára,  Haász Berta, a Bródy  intérményvezető helyettese, valamint Liska Bálint, a diákönkormányzat működését segítő tanár. A feladatlap kitöltésben Rápolthy Boglárka és  Németh Szilvia Kitti 48 ponttal első helyezést ért el, második lett 46 ponttal Bakos Boglárka valamint  Szeiler Anna Zsófia, harmadik  helyen végzett 43 ponttal Ferenczi Eszter, negyedik volt 41 ponttal  Töltl Liza Gréta, mindannyian a 8. G osztály diákjai. A könyvtári kvíz feladatban Németh Szilvia Kitti  és Rápolthy Boglárka  96.67 százalékot teljesített,  Bertalan Lilla 91.67 százalékos eredményt ért el, Tóvári Csenge 88.33 százalékot teljesített.  A fotópályázat nyertese Penk Dorottya (10.A), a könyvkóstoló, prezentációkészítés prezivel győztese Baráth Sára (11.G), powerpointtal Imre Kíra (8. G).  Milyen lesz az iskolai könyvtár 100 év múlva témakörben készített prezentációjáért  Rápolthy Boglárka dicséretben részesült. 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.