|
|
AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2023. január 19., csütörtök 21:56 |
Hitelesség, felkészültség, őszinte együttműködés |
|
Mikáné Szolnoki Zsuzsanna 1984-ben Az Ipari Szakközépiskola és 300-as Szakmunkásképző Iskolában kezdte tanári pályafutását, majd gimnáziumi és technikumi tanárként vonult nyugdíjba. Január 20-án csengettek be számára utoljára. A tanárnő ugyanabban az épületben töltötte aktív éveit, közben sok minden változott körülötte. Az Ajkai Gimnázium Technikum Szakképző Iskola Általános Iskola Sportiskola és Kollégium Bánki Donát Intézményegysége magyar és történelem szakos tanára alkalmazkodott a változásokhoz. Egy dolog azonban állandó volt. A diákok és a szülők tisztelete és partnerként való kezelése.Mikáné Szolnoki Zsuzsanna pályafutása elején történt a rendszerváltás, majd az informatika térhódítása késztette folyamatos megújulásra, tanulásra.- Az oktatásban fontos, hogy a pedagógus hiteles és felkészült legyen, őszinte együttműködést alakítson ki a diákjaival - fogalmazta meg a tanárnő. - Pályám elején szakmunkás tanulókat oktattam. Mindannyian tanulni vágyó, érdeklődő fiatalok voltak, vidámak, kíváncsiak. Ma a gimnazistákról is ugyanez mondható el. A társadalmi változások természetesen hatnak rájuk. Ezért elengedhetetlen ezen a pályán is a folyamatos megújulás. Néhány évtizede, ha a diák többet kívánt tudni, mint amennyit a tankönyvben talált, el kellett mennie a könyvtárba, vagy otthon keresgélni könyvekben, folyóiratokban. Ma már ehhez elég egy okostelefon és néhány kattintás. Meg kell tanítani a diákot, hogy tudjon különbséget tenni a pontos információkat közlő és a kevésbé megbízható oldalak között. A hosszú évek alatt végig osztályfőnökként is nevelte, oktatta diákjait. Folyamatosan ösztönözte őket tudásuk bővítésére, támogatta a tehetségeket, akik versenyeken is szép eredményeket értek el.Rendszeresen szervezett kulturális programokat, az Operakaland és a múzeumlátogatások nagyon népszerűek voltak.Társadalomismeret diplomát is szerzett, mesterpedagógus, sok helyen volt érettségi elnök. Szerette ezeket a felkéréseket, ugyanis kitekintést nyújtott, hogy más iskolákban milyen módszerekkel oktatnak, melyek a szokások. A jó ötleteket a kollégáival is megosztotta.Hivatásának tekintette a pedagógiai munkát és ebben aktívan támogatta a családja, férje és két fia.Az idei tanévben 9. és 10. osztályokban tanított a félév zárásáig, majd átadta őket kollégáinak, akik elkísérik diákjait az érettségiig. A tanulóknak jó tanácsként üzeni, hogy tegyenek meg mindent, hogy előbbre jussanak. Erőfeszítés, akarat nélkül nincs siker. A tanárnő szép emlékekkel búcsúzik az iskolától és a kollégáitól, akiknek erőt és kitartást kíván a továbbiakhoz. Azt tervezi, hogy aktív nyugdíjasként több időt tölt három unokájával. Érdeklődik a keleti népek kultúrája iránt, ennek tanulmányozásában is el kíván mélyedni.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|