Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2023. február 4. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2023. január 22., vasárnap 10:12

Ismét Ajkán lesz az aerobik diákolimpia
Az egész heti edzés mellett többször hétvégén mini edzőtáborokat tart  a VIVA Fitnesz SE edzője, Krütznerné Vida Veronika az aerobik versenyre készülőknek. Örömünkre a korábbi kiváló szervezés és helyszín miatt ismét felkérte az egyesületet a szövetség, hogy az Aerobik Diákolimpia Nyugat-Magyarországi selejtezőjét itt rendezzék meg. A Sportcsarnokban március 19-én azok a hozzátartozók is láthatják a versenyzőket, akik az ország távolabbi részébe utazást nem tudják vállalni. A gyerekek szertik ezeket a diákolimpia versenyeket, mert ilyenkor az iskolájukat  képviselhetik elég szép sikerekkel, akik pedig nem versenyznek, azok szervezőként, segítőként vesznek részt. Az edző elmondta, hogy sok változást hozott az idei év. A felnőtt versenyzők felsőfokú továbbtanulási vagy munkába állás miatt befejezik a pályafutásukat. A fiatalabbak közül sokan korcsoportot váltanak, ezért más és nehezebb koreográfiát tanulnak. Az Aerobik Szövetség minden új 4 éves ciklus elején  szabálymodosítást végez, most az a kérés, hogy a gyakorlatokat tematikus zenére végezzék, és annak megfelelő témát dolgozzanak fel. Az aerosztep csoportnál már eldöntötték, hogy a Szellemirtók zenéjére készítik a gyakorlatot. Az ajkaiak step, aerosztep és basic versenyszámban is indulnak. A challange könnyített forma, ahol az alapelemekkel dolgoznak a versenyzők, a basic már a korcsoportnak megfelelő nehéz elemeket is tartalmaz. 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.