Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 10. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2023. február 14., kedd 08:33

Igazi cápaként küzdöttek
Kiváló tudásukról adtak számot a Cápa Vizipóló Klub ÚVSE Ajka sportolói a hétvégén. A  Baby csapat Nagykanizsa és  Sopron csapataival meccselt Sopronban. Pfaff Péter edző a meccset követően elmondta, hogy  ebben a korosztályban még nem hirdetnek eredményt,  mégis kiderült, hogy az ajkaiak kiválóan felkészültek,  ugyanis több, mint kétszer annyi gólt szereztek, mint ellenfeleik. Nagyon jó a hangulat a csapaton belül, látszik, hogy a gyerekek élvezik a játékot. Büszkeség számukra, hogy ilyen nagy vízilabda múlttal rendelkező város csapatait is felül tudják múlni. Taroltak a mieink a  Dunántúli Vízilabda Liga Gyermek 3-as korosztály rájátszásának első fordulóján. A két mérkőzések 62 gólt szereztek és mindössze kettőt kaptak. Pedig az ellenfél nem akárki volt. A Velence Plusz csapata valamint a Budapesti Sportliget egyik fiók csapata a Velencei-tavi Úszó és Vízilabda Egyesület. És azt sem árt tudni, hogy a mieink eleve hianyosan utaztak a létszámunk 8 fő volt csupán a sok betegség miatt. Voltak olyan játékosok akik frissen lábaltak ki egy korábbi betegségből, így jóval kevesebb edzésen is vettek részt a forduló előtt. Ez tovább növeli a győzelmek értékét. Bujtás Balázs edző értékelése szerint sokat fejlődtek, csapat szinten mindenki kivette a részét a munkából. Mind a védekezés mind a támadás eredményes volt. A Cápák jelenleg a második helyen állnak a tabellán Nagykanizsa, Dunaújváros, Velence Plus és a VTUVE előtt. A meccs végeredményeCVK Ajka  - Velence Plus 31-1 CVK Ajka  - VTUVE 31-1


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.