|
 |
KEREPES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2023. szeptember 18., hétfő 11:50 |
 Az utóbbi idők egyik legnagyobb állatvédelmi akciósorozatát hajtották végre |
|
Összehangolt
akciósorozat indult néhány hete Kerepesen, a gyár utcai
szegregátum felzárkóztatásáért. Az akció keretében Gyuricza
László polgármester a hatóságok, szolgáltatók és civil
szervezetek összefogásával látványos változásokat értek el. A
korábban élhetetlen környezet teljesen átalakult. Segítettek a
helyieknek megkötni a szemétszállítási szerződéseket, akik
igényeltek, azok pedig kukát kaptak, hogy a hulladékszállítás a
helyes irányba terelődjön. Majd felszámolták a hulladékhegyeket,
mind közterületen, mind magánterületen rend és tisztaság lett.
Most a polgármester és a civilek együttműködve a lakókkal az
ország egyik legnagyobb állatvédelmi akciósorozatát hajtották
végre, aminek köszönhetően kutyák tucatjainak javultak az
életkörülményei.
Civilek is részt
vettek az akcióban
A Szurkolók az
Állatokért szervezet munkatársai az akciósorozat keretében a
nagytakarítás után csatlakoztak a rendszeres bejáráshoz, amiben
először tájékoztatták a helyieket az állattartás
kötelezettségeiről, hogy milyen módon lehet kutyát tartani,
milyen kötelező oltások vannak, mire kell figyelni, illetve egy
gyors állatorvosi felmérést is végeztek több tucat eben, ami
keretében találtak egy haldokló kutyát, akit azonnali állatorvosi
beavatkozással meg tudtak megmenteni. Az állatvédők elmondták a
helyieknek, hogy milyen körülményeket kell teremteni az
állatoknak, hogy például nem szabad őket az utcán csavarogva
hagyni, vagy rövid láncra kötni.
Állatvédelmi
bejárás
A legutóbbi akció
kimondottan az állatvédelem jegyében telt. Persze most is
folyamatosak voltak az ellenőrzések, a szemléletformáló
beszélgetések, de a központban az állattartási
kötelezettségeknek való megfelelés állt. Az állatvédők és a
hatóságok mindenhol ellenőrizték a tartási körülményeket.
Mind haszonállatokat, mind házi kedvenceket felkerestek. Több
tucat kutyát sikerült ellenőrizniük, ami kapcsán nagyon sok
hiányosságot tártak fel. Sok állatnak semmiféle csipje, oltása
nem volt, amit most állatorvos pótolt. Több kutya szenvedett
bolhásságtól, ami ellen szintén kaptak kezelést az állatok.
Minden esetben részletes felvilágosítást kaptak a gazdák a
helyes kutyatartásról, illetve a gondos gazdik ajándék kutyatápot
is kaptak a civilektől.
Minden kutya
biztonságban van
A szegregátumban
komoly nehézséget okozott, hogy sok volt a kóbor eb, ami csavargó
kutyáktól születtek. Ezeket a gazdátlan szörnyen rossz
körülmények között lévő kutyákat, vagy épp azokat, amiről a
gazdájuk lemondott kimentették az állatvédők, menhelyre
szállítva őket. Összesen 10 ilyen nehéz sorsú állat van már
jobb körülmények között. Az akciók hatására pedig nem csak
csipet és oltást kaptak a kutyák, hanem a gazdákkal együttműködve
jelentősen javultak az életkörülményeik is. Gyuricza László
polgármester az örömét fejezte ki, hogy a lakókkal együttműködve
ilyen jelentős eredményeket tudtak elérni. ,,Mostmár a Gyár utca
sem fehér folt a szívügyemként kezelt kutyatartás tekintetében.
Sikerült regisztrálni, csippelni, oltani minden állatot, most már
tudjuk ki a gazdája, aki felelősséggel tartozik érte. Nagyon
örülök, hogy ekkora eredményeket értünk el a felzárkóztatásban.
Ez a siker amit már a helyiek is éreznek, arra buzdít minket, hogy
folytassuk.” - tette hozzá a városvezető.
Videó az akcióról:
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|