|
|
AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2023. október 25., szerda 20:39 |
Jól halad a beruházás |
|
Sajtónyilvános bejárást tartottak a szakemberek a Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium valamint az azzal egy udvarban lévő Nagy László Városi Művelődési Központ József Attila utcai épületegyüttesének energetikai megújítási munkálatainál október 25-én. A bejáráson részt vett Dorner László alpolgármester, Tóth Gergely stratégiai és fejlesztési referens, a kivitelező Polip 2001. Kft. szakemberei. A rekonstrukció keretében az oktatási valamint a közművelődési intézmény épületének külső héjazat szigetelését végzik el 12-14 centiméter vastagságban, kicserélik az összes nyílászárót. A radiátorokra termosztatikus szelepeket szerelnek, valamint az épületekben lévő hőközpontban elzárókat, továbbá napelemes rendszert is kap az épület. A beruházás elkészültek után jelentős energia megtakarítás érhető el. A projekt megvalósításának kezdete 2017. október 1, a befejezés határideje 2023. december 29. A projekt támogatásának összege 532 696 793 forint, a teljes bekerülési költség 534 478 810 forint. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|