|
|
BUDAPEST FŐVÁROS II. kerület Önkormányzata |
2024. május 7., kedd 08:53 |
Köszöntjük a Vérlovagokat a II. kerületben! |
|
Egy kényszerű költözés miatt új székhelyet keresett a Vérlovagok csapata, és a II. kerületben örömmel fogadtuk a különleges feladatot ellátó önkénteseket.
Általában nem gondolunk arra, milyen sokrétű feladat az életmentés, így nem igazán szembesülünk olyan speciális feladatokkal, mint a vérkészítmények szállítása. A 2020-ban Pribil Sándor által megalapított Vérlovagok önkéntesei saját szabadidejükből, fizetség nélkül sürgősségi várszállítást végeznek a fővárosban és az országban. A munkájuk során olyan vérkészítményeket juttatnak el a kórházakba, melyet az intézmények nem tudnak helyben tárolni, illetve a lehető legrövidebb idő alatt kell eljutnia a vérnek a helyszínre. A Vérlovagok áprilisban már birtokba is vehették a Hidegkúti út 220. földszinti helyiségeit. Mostanra a kert karbantartása mellett az épületben is megkezdődött a munka, hogy mielőbb beköltözhessenek. A korábban óvodaként, illetve az ukrajnai háborús konfliktus elől menekülők szálláshelyeként működő épületben kialakított új fővárosi bázison helyezik el az önkéntes közösség által használt motorkerékpárokat és autókat, valamint a Vérlovagok új otthona alkalmas lesz például családi és nyílt napok rendezésére is.Örülök, hogy segíthetjük munkájukat, és büszke vagyok arra, hogy a motoros mentők bázisa után Vérlovagok is a kerületből indulva látják el szolgálatukat. Jelenleg 40 önkéntessel működnek, a 12 motorkerékpár mellett 4 autó is a rendelkezésükre áll, hiszen hóban-fagyban is szükség lehet rájuk, és elérhetőek az év minden napján. A tempóra jellemző, hogy Székesfehérvárra mintegy 20 perc alatt eljutnak, de Szegedig is elég egy óra. Köszöntjük a Vérlovagokat a II. kerületben! Jó munkát, és sikeres szolgálatot kívánunk nekik! Őrsi Gergely polgármester
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|