|
|
AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2024. május 8., szerda 21:47 |
Ideális környezetben kiváló szakmai munka |
|
Bányásztelepi városrészben található Ajka Városi Óvoda Zöldikék intézményegysége dolgozói közössége kedden délelőtt hívta a ma már nyugállományba lévő dolgozóit egy vidám programra. Dorner László alpolgármester, Ajka Város Önkormányzata nevében köszöntötte a megjelenteket, Marton Lívia igazgatóhelyettest, az óvodásokat, óvodapedagógusokat, dajkákat, pedagógiai asszisztenseket, szülőket, nagyszülőket.Az alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy a Zöldikékben a szakma és a szülők által visszaigazoltan kiváló pedagógiai munka folyik. Az óvodapedagógusok szakmailag jól képzettek, elhivatottak, munkájukra igényesek, a gyermekek jól érzik magukat az óvodában. Az intézmény a legszebb és legideálisabb környezetben van a kisgyermekek neveléséhez. A szülők és az önkormányzat bízik az óvodában, és biztosítja az eredményes munkához való feltételeket . Az alpolgármester, mint a városrész önkormányzati képviselője elmondta, hogy külön köszönet jár a szülőknek, az óvodai közösségnek, hogy évek óta részt vesznek a bányásztelepi városrész közösségi rendezvényein, úgy, mint a Dió napján, a karácsonyi és húsvéti rendezvényeken.Dorner László a saját és cége, a Dorner öntöde nevében, az elmúlt évek közös munkájának elismeréseként, megajándékozta az óvoda közösségét.Marton Lívia ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy emlékezni, a 20 éves jubileumra, örömteli és nehéz feladat. Járják azt az útat, amelyen az elődök elindultak, ugyanakkor elvárás, hogy megfeleljenek a mai kor pedagógiai követelményeinek, óvodai nevelési elvárásoknak. Az elmúlt évtizedekben az óvoda más arculatot öltött, és a gyorsan változó világ követelményeihez, egyre nagyobb kihívás ellenére is sikerült alkalmazkodnia. Folyamatosan meg kell újulni, új innovációt, pedagógiai módszereket kell bevezetni, szeretetteljes légkörben biztosítani a fejlődést és a boldog óvodás éveket. A köszöntőket műsor követte. Az egykori óvodás, Virág János, aki ma már a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda harmadikos tanulója, gitározott. Az utolsó, Tavaszi szél vizet áraszt című dalt a csoportok és a jelenlévők közösen énekelték, gitárkísérettel. János kiváló zenei érzéke óvodás ként is megmutatkozott, 4 éves kora óta tanul gitározni. A Táltos tehetségpont tagjai néptáncoltak Erdősi - Török Dóra, majd az angol csoportosok énekeltek Székely-Krózser Judit óvodapedagógus vezetésével. A műsort követően a folyosón megtekinthették az érdeklődők a rajzokat, amelyen a kisgyermekek bemutatták, hogy milyennek látták, látják az óvodájukat. A régi fotókon sokan örömmel fedezték fel saját magukat.Az egykori dolgozókat Marton Lívia köszöntötte, majd megvendégelte őket.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|