Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 7. kedd
Hírek témák szerint

TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2010. május 5., szerda 14:09

Nyílt levél Orbán Viktor Kormányának Közlekedésért Felelős Miniszteréhez
Egy újabb csontváz, ezúttal a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központból
„Elfújta szél”


Tisztelt Miniszter Úr, kedves Nyájas Olvasó!


Az elmúlt évek során számtalan panaszos levéllel, demonstrációkkal bombáztuk a Közlekedési Tárca vezetőit, háttér szervezeteit, hogy oldják meg a Tokajon, - a szűk keresztmetszet miatt - két egyirányú utcává alakított 38-as út átkelési szakaszának, és annak meghosszabbításának megerősítését, a két számjegyű utakra előírt 11,5 to terhelésre- és építsék meg a főutak mentén azokat a szigorúan előírt kiegészítő elemeket, amit a magyar szabványok előírnak, egy olyan úton, amely átengedi magán a Baltikum és a Balkán teljes Kelet-Magyarországi teher és személygépjármű forgalmát. Hogy miért ez az út, amire az országnak oda kell figyelnie, egyszerű. Itt van az Erzsébet Királyné Hídja, ahol a kamionok, egy nem szabványos körforgalom leküzdése után, a már említett hídon kénytelenek áthaladni. Mielőtt a nem szabványos körforgalom miatt, annak a tervezőjét is bántanánk, ki kell jelentenem, hogy Ő nem tehet semmiről, mert már - mint említettem -, a hídnál a legszűkebb a keresztmetszet, ezt tudta legjobb tudása szerint kihozni.


Ugyancsak útkorrekciót igényelt volna a 38-as út 3+200 – 5+800 –s szelvények között (Bodrogkeresztúr és Tokaj közti külterületi szakasz) vonalvezetésének megváltoztatása, a számos életveszélyes kanyar miatt.
Mindezt a B-A-Z Megyei Állami Közútkezelő Kht. szakmailag támogatta. (2005. augusztus1.)  


Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Olvasó!


Az ügy szereplői közül mindenki tisztában volt és van azzal, hogy az óriási teherforgalom csak Tokajon keresztül haladhat át, éppen az egyetlen közelben lévő tiszai átkelő miatt. (Ráadásul Szlovákia a Sátoraljaújhelyi határátkelő felé vezető útra irányította a nemzetközi átmenő forgalmát, gondolom, hogy használjon a magyar borvidéknek). Megítélésem szerint, az állandó levelezésink, zaklatásaink és szakmai meggyőződésük miatt, az ügy szereplői, a KKK kivételével jóindulatúan álltak a tokaji 38-as út kétszámjegyű úttá történő „szabványosításához”. Azon az úton (38.sz.), amelyre politikai utasításra a KKK nem biztosította a forrást zajlik le a város legnagyobb belső forgalma a számos intézmény miatt. Időskorúak Otthona (200gondozott 80 dolgozó +látogató), Kereskedelmi Idegenforgalmi Középiskola és annak a kollégiuma (650 diák, 180 kollégista, 60 közalkalmazott) Mentő Állomás, Szakorvosi Rendelőintézet (nem tudjuk hány beteg + 40 munkavállaló). Ide kerül megépítésre a nyertes 2500 férőhelyes Fesztiválkatlan, annak egyedi forgalmával, egy 60 férőhelyes tanszálloda és egy 170 ágyas négycsillagos Well-nes Szálloda, továbbá egy kereskedelmi egység (bevásárló központ). Erre csúszik rá még a hazai és a nemzetközi árú- szállítás a Baltikum és a Balkán között 1.600 kamion. A forgalomtól a zajtól, a portól és a füsttől az emberek az őrület határán vannak. Az út mentén – számos - helyen ki van írva „hogy ez a ház eladó”. Az út és a tokaji körforgalom állandó javítás alatt van Magyar Közút által, de nem tudnak lépést tartani az állandó kátyúzással, a be nem látható kanyarokkal, a buszöblök és egyéb közlekedés csökkentő berendezések hiányában. Állandóan gyermekbalesettől rettegünk a Kereskedelmi Idegenforgalmi Középiskola előtt, amelynek a bejárata éppen egy kanyar előtt van száz méterre, busz öböl nincs, és naponta úgy száll le és fel 650 gyerek és további közalkalmazott a járművekre, hogy a busz előtt, az út tengelyében látja meg először a száguldó kamionkaravánt. A helyzet pikantériája, hogy a KKK felé benyújtott forgalomlassító berendezésre és buszöböl kiépítésre, már két éve utasítják el a pályázatainkat, míg az országban tömegét látni a KKK-s presztízs beruházásoknak ebből az alapból.   


Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Olvasó!


Tisztelettel kérem, vizsgáltassa meg, hogy a Tokaji projekt miért nem fért bele a KözOP-ba, ellentétben Szerencs várossal szemben, ahol a 37-es úton a városi átkelési szakaszon négysávusítják az utat, úgy, hogy eleve van szerviz út, a s ha nem lett volna szerviz út, akkor sem lenne soha torlódás. Vajon valamilyen politikai érdek növelte meg a forgalmat Szerencsen, és Tokajban pedig tette elhanyagolhatóvá? Vajon hogy működik az államigazgatás az engedélyeztetés területén, ha szerencsi „szalma erőműre” fél év alatt sikerült magáncégnek építési engedélyt szerezni, míg állami cégeknek 5 év alatt nem, a tokaji és bodrogkeresztúri 38-as út szabványosítására?
Ne gondolja Miniszter úr, hogy pusztán munkával akarom terhelni, és főleg nyílt levélen keresztül. A célom csak az volt, hogy be akartam mutatni, hogy Magyarországon milyen szakmai döntések születnek, azokat hogyan cizellálja a hatóság és hogyan átszövi a politika, és nem számít, ha emberek ezrei szenvednek.


Tisztelettel:


Májer János

10 csatolt dokumentum 38.sz. út kálváriája38-as út kálváriája38. sz. út kálváriája28.sz. út kálváriája38. sz út kálváriája38-as sz. út kálváriája38.sz út kálváriája38. sz út kálváriája38. sz út kálváriája38. sz. út kálváriája
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.