|
 |
GÖDÖLLŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2011. október 13., csütörtök 11:52 |
 A polgármesterek az ország 12 pontjáról kapcsolódhatnak a holnapi konferenciához |
|
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége - tekintettel a településvezetők önkormányzati törvény tervezetével kapcsolatos nagyfokú érdeklődésére - országos konferenciát szervez „Az önkormányzati rendszer átalakítása" címmel, október 14-én, Gödöllőn. Annak érdekében, hogy a polgármesterek minél nagyobb számban kapcsolódhassanak be az előadásokba, a központi helyszín és az ország további 12 másik helyszíne között, a rendezvény idejére interaktív videókapcsolat létesül.
A konferencián először a Magyar Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának, valamint az önkormányzati érdekszövetségeknek az új önkormányzati törvényjavaslattal kapcsolatos állásfoglalását ismerhetik meg a jelenlévő polgármesterek, majd lehetőségük nyílik saját véleményük megfogalmazására, az alapkérdések megvitatására.
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) szeretné a beterjesztett a javaslattal kapcsolatosan közvetlenül is minél több önkormányzati vezető véleményét megismerni, s továbbítani a döntéshozók felé, ezért a gödöllői rendezvény ideje alatt - akárcsak a májusban szervezett közoktatási konferencián - interaktív videókapcsolatot létesít az ország 12 másik városában kiépített helyszínekkel. A kiválasztás során a MÖSZ kiemelt figyelmet fordított arra, hogy ezek a helyszínek az ország bármely területéről könnyen elérhetők legyenek. A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet, továbbá a Magyar Telekom által biztosított technikának köszönhetően a polgármesterek bármelyik helyszínen figyelemmel kísérhetik az előadásokat, s ismertethetik tervezet kapcsán véleményüket. A hozzászólások során a kihelyezett helyszínekről folyamatosan biztosítva lesz a bejelentkezés lehetősége.
A konferencia programja: 8:00 - Regisztráció 9:05 - Köszöntő (Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke) 9:10 - Köszöntő (a Magyar Telekom képviselője) 9:15 - Helyszínek bejelentkezése 9:20 - A Magyar Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának véleménye az önkormányzati törvény javaslatával kapcsolatban (Dr. Láng Zsolt, az Önkormányzati és területfejlesztési bizottság elnöke) 9:45 - Az önkormányzati érdekszövetségeknek az önkormányzati törvény javaslatával kapcsolatos véleménye (Dr. Dietz Ferenc, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége társelnöke) 10:10 - A központi és a kihelyezett helyszínek interaktív kapcsolása, a jelen lévő önkormányzati vezetők véleményének megismerése, javaslatok, észrevételek elhangzása 11:00 - Szünet 11:20 - Vélemények, hozzászólások további ismertetése 12:30 - Javaslatok összegzése, konferencia zárása (Dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke)
A konferencia időpontja: 2011. október 14., 9:00-13:00
Központi helyszín: Gödöllő, Művészetek Háza (Szabadság út 6.)
További helyszínek: Békéscsaba - Megyeháza (József Attila u. 2-4.)
Debrecen - Debreceni Egyetem, Főépület 10-es terem (Egyetem tér 1.)
Dunaújváros - Dunaújvárosi Főiskola M1 épület, földszint
Győr - Nyugat-magyarországi Egyetem, Apáczai Csere János Kar (Liszt Ferenc u. 42.)
Miskolc - Egyetemváros
Nagykanizsa - Pannon Egyetem Nagykanizsai Kar (Zrínyi u. 33.)
Nyíregyháza - Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézet (Sóstói u. 31/b.)
Pécs - Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar (Szántó Kovács János u. 1/b.)
Szolnok - Szolnoki Főiskola (Tiszaligeti sétány)
Szeged - Szegedi Tudományegyetem, Egyetemi Könyvtár (Ady tér 10.)
Szombathely - Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Kar (Berzsenyi tér 2.)
Veszprém - Pannon Egyetem Rektori Hivatal (Egyetem u. 10.)
A rendezvény sajtónyilvános!
Regisztráció: Magyar Önkormányzatok Szövetsége (2100 Gödöllő, Pf. 57; fax: 28/529-254; e-mail: mosz@godollo.hu).
További információ: Pelyhe József: 06-28/529-137, 0620/823-1408
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|