Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. augusztus 9. vasárnap
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XI. kerület - Újbuda Önkormányzata
2013. április 8., hétfő 08:36

Együttműködés a mérnökökkel
Újbuda Önkormányzata a Magyar Mérnöki Kamarával újította meg együttműködési szerződését. A szervezet fontos küldetése, hogy szakmai hátteret biztosítson az önkormányzati fejlesztésekhez, és hozzájáruljon élhetőbb városok megteremtéséhez. Újbudán széles körű műszaki értelmiség tevékenykedik, a felek szerint ezt a szellemi potenciált kell kihasználni a jövőben.

A szervezet Pest megyében 25 ezer kamarai tagot számlál, Újbudán pedig több mint 2000 kamarai mérnök dolgozik, így a mérnöktársadalom nagy segítséget nyújthat a kerületnek.

A Kamarának többek között vízügyi, közlekedési, környezetvédelmi, informatikai-hírközlési, geodéziai, épületenergetikai és tűzvédelmi tagozata is van, így a legkülönbözőbb területen biztosíthatnak szakmai előkészítést, véleményezést az Újbudán folyó beruházások, projektek alkalmával - mondta el az aláíráson Kassai Ferenc alelnök.

Hoffmann Tamás polgármester kijelentette, az olyan hatalmas fejlesztések, mint a 4-es metró végállomásának építése, vagy az 1-es villamos Budára hozatala komoly műszaki hátteret igényelnek, melyek segítségével megakadályozhatják azt, hogy utólag derüljenek ki az egyes tervezési hibák.

T.D. - ÚjbudaTV

6 csatolt kép 456123
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.