Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. október 20. kedd
Hírek témák szerint

CSONGRÁD-CSANÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2010. március 27., szombat 21:17

Zentai és szentesi gyerekek lettek a legjobbak a matematika versenyen
Zentai és szentesi diákok lettek a legjobbak a Mőbiusz Nemzetközi Meghívásos Matematika Versenyen, amelyet a József Attila Gimnázium szervezett meg most először, ám hagyományteremtő szándékkal. A megmérettetésre a megyei fenntartású középiskolák tanulói mellett Romániából és Szerbiából érkeztek magyar gyerekek.

Sokat beszélünk a magyarság határon átnyúló egyesítéséről, de még mindig keveset teszünk érte – mondta el a versenyt elindító Dr. Kovács Kálmán, a Csongrád Megyei Közgyűlés oktatási ügyekért felelős alelnöke. Hozzátette: a mai eseményt szervező idén 115 esztendős József Attila Gimnázium azonban nem kis lépést tett ennek érdekében.

A 12 középfokú oktatási intézményt fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzat erre az esztendőre meghirdette iskoláiban a Természettudományok Évét, amelynek első elemeként egy kiállítással a csillagászat, a mostani versennyel pedig a matematika tudományát igyekszik közelebb hozni a diákokhoz. A Mőbiusz Nemzetközi Meghívásos Matematika Versenyt 11. osztályos gyerekeknek szervezték meg, a megmérettetésen összesen 45 diák mérte össze tudását.

A 30 feladatból álló tesztsor megoldására másfél órájuk volt a diákoknak. A gimnáziumi kategóriában a zentai Kovacsics Tamás, a szakközépiskolai kategóriában a szentesi Hodolik Bettina lett a legjobb, míg a csapatversenyben az első helyet megosztva a szintén szentesi Horváth Mihály Gimnázium és a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákjai szerezték meg. A díjakat a legjobb tanulóknak Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, aki egyébként matematikus adta át. A legügyesebb diákok az érmek mellett könyveket, pólót, táskát, iskolaszereket és számítógép egeret kaptak ajándékba.

A verseny után a szentesi, csongrádi, makói, ásotthalmi, pusztamérgesi, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, zentai és temesvári gyerekek együtt nézték meg Makó városát. A megmérettetés költségeit a Csongrád Megyei Önkormányzat állta, de többen is segítették a sikeres megvalósítást, így két makói városi képviselő, Marosvári Attila és Mágori Józsefné, utóbbi egyébként matematikatanár.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.