Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2019. június 18. kedd
Hírek témák szerint

DUNAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. június 11., kedd 12:02

A nyár folyamán kerül a kormány elé Dunakeszi új oktatási és kulturális koncepciójának határozata
A nyár folyamán Magyarország Kormánya elé kerül a Dunakeszin épülő két új középiskola megvalósulását támogató határozat, amely stratégiai jelentőségű lépés a városvezetés részéről. Nem csak az oktatásra fordít a városvezetés, fontosnak tartják a kulturális élet felvirágoztatását is, melynek köszönhetően a tervek szerint 2023-ra felépül a MŰVÉSZETEK HÁZA, amely egy alapfokú művészeti iskola mellett 750 férőhelyes színház- és koncertteremet, tánc- és kamarateremet is magába foglal majd. A településfejlesztés az a feladat, amely sosincs elvégezve, mindig lesznek korszerűsítésre váró területek.

Folyamatosan azon dolgozunk, hogy Dunakeszi, az itt élők és gyermekeik jövőjét szolgálja. Ezt közösségi összefogással, a városlakók véleményét meghallgatva, hosszú távú stratégiai célok meghatározásával tudjuk megvalósítani. – hangsúlyozta Dióssi Csaba, a város polgármestere a június 5-i sajtóeseményen, majd hozzátette: Szerencsés helyzetben vagyunk: azok a fejlesztési tervek és lehetőségek, amelyek jelenleg hosszútávon is. Bátran kijelenthetem, hogy fenntartható fejlődési pályán vagyunk.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.