Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 2. szombat
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XI. kerület - Újbuda Önkormányzata
2024. február 9., péntek 16:02

Dr. László Imre, Újbuda polgármesterének sajtóközleménye
Van olyan országos ügy, és van olyan helyzet, amikor a helyi politikának is véleményt kell nyilvánítania. Erkölcsi kötelességünk ezért megszólalnunk Novák Katalin köztársasági elnök botrányos kegyelmi ügyével kapcsolatban.
 
Újbuda Önkormányzatának 4 frakcióvezetője ezért előterjesztést nyújtott be a február 15-i testületi ülésre, amelyben elítéli, hogy Novák Katalin kegyelemben részesítette egy pedofil bűnöző bűntársát. Úgy véljük, hogy az Alaptörvény rendelkezése szerint a köztársasági elnök elsődleges feladata, hogy kifejezze a nemzet egységét. Egy pedofil bűncselekményben bűntárs személynek adott kegyelem azonban súlyosan sérti a nemzet igényét a gyermekek védelmére, és rombolja ezzel a társadalmi igazságosságot.
 
Az alábbi politikai nyilatkozat elfogadását javaslom a képviselő-testület következő ülésén:
„Mi, Újbuda önkormányzati képviselői kijelentjük, hogy Magyarországnak minden arra alkalmas intézkedést meg kell tennie, hogy megvédje a gyermekeket a nemi erőszak, a fizikai és lelki bántalmazás bármilyen formájától. Elfogadhatatlannak tartjuk és a leghatározottabban elítéljük, hogy Magyarország köztársasági elnöke, Novák Katalin kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesét, aki bűntársa volt a pedofil erőszak miatt elítélt igazgatónak. Meggyőződésünk, hogy kiskorúakat kényszeríteni arra, hogy hallgassanak az őket ért erőszakról, olyan bűn, amely nem érdemel kegyelmet.”
 
Amennyiben a határozatot elfogadja a testület, nyilatkozatunkat eljuttatjuk Novák Katalin köztársasági elnöknek; illetve fővárosi képviselőként hasonló tartalmú nyilatkozat elfogadását kezdeményezem a Fővárosi Közgyűlés soron következő ülésén.
 
Budapest, 2024. február 9.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.