Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 6. hétfő
Hírek témák szerint

GYŐR-MOSON-SOPRON VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2010. június 2., szerda 12:27

A MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE
A szélsőséges időjárás következtében kialakult helyzet miatt szerda délelőtt Győrött, a Megyeházán rendkívüli ülést tartott a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság (MVB). Dr. Szakács Imre, a testület elnöke a Cuhai-Bakony-ér ismételt vízszintemelkedése és ma éjjelre várható tetőzése miatt hívta össze a védelmi bizottságot. Az ülésen meghallgatták a védekezésben érintett és abban részt vevő szervezetek vezetőinek beszámolóit, így az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Megyei Rendőr-főkapitányság, a Magyar Közút Kht. Regionális Főmérnökség és az ÁNTSZ vezetőinek, illetve a Győri Védelmi Bizottság képviselőjének tájékoztatóját. A helyzet áttekintése után a testület két döntést hozott. Támogatja az ÉDUKÖVÍZIG-nek a vízügyi szakállamtitkárhoz eljuttatandó - a Cuhai-Bakony-ér kártétele által érintett térségre a rendkívüli vízügyi készültség elrendelését célzó - kezdeményezését. Dr. Muraközi László, bőnyi polgármester, a helyi védelmi bizottság elnökének kezdeményezésére az MVB javaslatot tesz a Kormányzati Koordinációs Bizottság vezetőjének a honvédségi erő – 50 fő, 48 óra időtartamra történő - igénybevételének biztosítására. A szakemberek véleménye szerint a Cuhai-Bakony-ér tetőzése ma éjjelre várható, előzetes információk alapján nem fogja elérni a két héttel ezelőtt mért maximumot.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.